Milyen gondolkodást, ember- és világképet eredményeznek a különböző vallási időszemléletek?
A sorozat előző részében megismerkedtünk a három alapvető vallási időszemlélettel. Most arról lesz szó, hogy mi a következménye az egyes időszemléleteknek. A túlvilágról való gondolkodásunk – még a teljes tagadás is – komolyan befolyásolja önmagunkhoz és embertársainkhoz való hozzáállásunkat. A hitünk időszemlélete végső soron egész életvitelünket, gondolkodásunkat meghatározza.
Egy ciklikus időszemléletben nem sok értelme van bármilyen felelősségről beszélni, hiszen bármi történik, végül minden egy alapállapotba tér vissza. A születés és meghalás örök körforgásában – legkésőbb egy világciklus végén – úgyis minden semmivé lesz. Bármit teszünk, bárhogy élünk, az örök körforgás időről időre mindent eltöröl, hogy aztán újra tiszta lappal indítson útnak mindent és mindenkit. Az ember önmagával és másokkal szembeni felelőssége ebben a szemléletben nem jelentős, mivel végső soron, a nagy egész szemszögéből nézve semmit sem befolyásol.
A spirális időszemléletben már megjelenik az egyéni felelősség kérdése, ám mindenki számára leginkább önmagával szemben. Ebben a gondolkodásban az ember főként a saját lelkéért felelős. Ha ugyanis feltételezzük, hogy a nehéz sors, a szenvedés – legyen az nem kívánt vagy önként vállalt – egy előző ciklusban leélt élet büntetése vagy a magasabb szintre lépéshez vezető út, akkor az ebbe való beavatkozás – tehát a szenvedés megakadályozása – végső soron gátat vethet az ember továbblépésének. Így lehet, hogy bizonyos esetekben a szenvedőt „jobb” szenvedni hagyni, mint segíteni rajta.
A lineáris időszemlélet az embert, a világot egészen más perspektívából szemléli. Minden életnek felbecsülhetetlen értéket tulajdonít azzal, hogy egyediként és megismételhetetlenként tekint rá. Éppen emiatt a lineáris időszemléletnek kulcskérdése a felelősség, ugyanis nem mindegy, hogy az ember hogyan éli le az egy és megismételhetetlen életét:
„Elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik.” (Zsid 9,27)
Ezért a lineáris időszemlélet az, ami az emberre önmagával és embertársaival szemben is a legnagyobb felelősséget helyezi. Mindennek komoly súlyt ad azzal, hogy az egyszer már megtörtént dolgokat lehetetlen meg nem történtté tenni. Ami egyszer elmúlt, az már változtathatatlan. A bűnökért lehet bocsánatot kérni, de mivel már elkövettük, meg nem történtté tenni nem tudjuk azokat. Ezért van, hogy bár egy elkövetett bűn megbocsátható, de a következményeit attól még el kell szenvednünk.
Azonban ennek az időszemléletnek is van egy nagy problémája. Az időt egy számegyenesnek tekinti, amin mindig egyforma sebességgel halad előre az élet mindaddig, amíg a kezdettől a végpontba nem érkezik. Így a jelen mindig csak a pillanat, a múlt már, a jövő még nem létezik. Akkor ez az időszemlélet mégsem egészen biblikus? A Biblia számos helye egyrészt az elmúlt dolgokra nem úgy tekint, mint már nemlétezőkre, másrészt beszél „jövőben megtörtént” eseményekről, amiken változtatni nem lehet. Folyt. köv.