Jézusnak az asszonnyal folytatott beszélgetése nagyon összetett dialógus, ebből szeretnék néhány érdekes részletet a figyelmedbe ajánlani.
A zsidók és a samáriaiak közötti ellentét nem csak a zsidók oldaláról táplált ellenszenvről szólt. A samáriaiak ugyanolyan elutasítással és megvetéssel fordultak el a zsidóktól, mint azok tőlük. Éppen ezért naiv gondolat, hogy ez a szembenállás ne nyomta volna rá bélyegét az asszony és Jézus beszélgetésére, sőt valójában ez fordítja beszélgetésre Jézus megszólítását:
„Adj innom” (Jn 4,7)
Jézus nem kér, sőt nem is köszön, hanem utasítást ad. Ez teljesen normális formája az akkori férfi-nő kommunikációnak. Ami szokatlan, az az asszony válasza:
„Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok?” (Jn 4,9)
Illetlen dolog így visszakérdezni ahelyett, hogy azonnal teljesítené az utasítást. Jézus ekkor az élő vízről beszél az asszonynak – ez a történet legtöbbet boncolgatott része, én most nem térek ki rá. Az asszony további szavai sem mindennapiak:
„Uram, merítő edényed sincs, a kút is mély: honnan vennéd az élő vizet? Talán nagyobb vagy te atyánknál, Jákóbnál, aki ezt a kutat adta nekünk, és aki maga is ebből ivott, sőt fiai és jószágai is?” (Jn 4,11)
Tiszteletlen a hangnem, amit az asszony Jézussal szemben megüt. Samáriai férfival szemben ezt nem tehette volna meg, de ebben a helyzetben ez nem probléma, sőt. Jézus azonban nem veszi magára a provokációt, hanem a vízről szóló beszélgetést inkább egy új témával szakítja meg:
„Menj el, hívd a férjedet, és jöjj vissza! Az asszony így válaszolt: Nincs férjem. Jézus erre ezt mondta: Jól mondtad, hogy férjed nincs, mert öt férjed volt, és akivel most élsz, nem férjed: ebben igazat mondtál.” (Jn 4,16-18)
Koncentráljunk most az utolsó szavakra. Az igazság itt a görög szöveg szerint a valóság (alétheia), a valósággal való egyezés értelmében szerepel. Jézus határozottan kiemeli, hogy ebben
– tehát a kapcsolatait illetően – az asszony a valóságot mondta. Ilyen fogalmazásnál magától értetődő a kérdés, hogy mert mivel kapcsolatban nem beszélt valóságot? Ha jól megfigyeljük az eddigi beszélgetést, akkor láthatjuk, hogy a két fél elbeszél egymás mellett. Az asszony mindeddig különböző történelmi, társadalmi, személyes problémák által befolyásolva képtelen megérteni Jézus szavait. Éppen ezért nem is tud megfelelően reagálni sem, attól kezdve, hogy Jézus tényleg szomjas és inni szeretne, de ő nem ad neki. Az egész dialógusban ez az első valóban megértett mondat, és az első valóságnak megfelelő válasz. Az asszony ekkor kezdi felfogni, hogy kicsoda is Jézus. Prófétának, tehát olyan embernek nevezi, aki Isten szavát szólja. Fel is teszi neki a kérdést: Isten mit szól a két nemzet ellentétéhez?
„A mi atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol Istent imádni kell.” (Jn 4,20)
Jézus azonban nem adja le a voksát egyik oldal mellett sem:
„De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.” (Jn 4,23-24)
Ezekkel a szavakkal Jézus határozott nemet mond a samáriai-zsidó ellenségeskedésre, mert az Ő szemében ez a különbség nem valóság. A samáriaiak a választott nép tagjai még akkor is, ha vélt vagy valós bűneik miatt oly sokszor elutasították őket az önmagukat különbnek tartók. Azt gondolom, hogy ennek az üzenetnek a mélységét és örömhírét ez az asszony nagyon is megértette, mert az ő sorsa sok tekintetben olyan volt, mint Samáriáé. Nem véletlenül választotta ki őt Jézus arra, hogy elsőként hirdesse a megvetetteknek: bárki bármit mond, Isten nem vetette meg, nem vetette el őket. Így váltak Jézus szavai egy népcsoport és egyben egy asszony közös örömüzenetévé.