Mi köze Jézus pokolra szállásához Noé történetének? Miért annyira fontosak a vízözön előtt élt emberek, hogy Jézus meglátogatta őket a halálban?
„Így ment el a börtönben lévő lelkekhez is, és prédikált azoknak, akik egykor engedetlenek voltak, amikor az Isten türelmesen várakozott a Noé napjaiban a bárka készítésekor. Ebben kevés, szám szerint nyolc lélek menekült meg a vízen át.” (1Pét 3,19-20)
A sorozat előző részében megpróbáltam tisztázni a fenti igeszakasszal kapcsolatos néhány gyakori félreértést, melyek abból fakadnak, hogy a Péter apostol által leírt szavaknak más értelmet tulajdonítunk, mint amit valójában jelentenek. Tény, hogy ha Péter apostol szavait a lehető legkézenfekvőbb módon értelmezzük, akkor egy sokkal nehezebb és összetettebb teológiai problémával kerülünk szembe. Az előző alkalommal leszögeztük, hogy nem pokolról, hanem börtönről, nem bűnösökről, hanem engedetlenekről, nem mindenkiről, hanem a Noé idejében éltekről ír az apostol. Miért? Miben volt más a Noé előtti kor?
A keresztény teológiában közismert fogalom a korszakolás, ami azt jelenti, hogy az üdvtörténet egyes szakaszaira különböző korszakokként tekintünk, attól függően, hogy milyen volt az adott időszak társadalmi szerkezete, leghangsúlyosabb teológiai eseménye, kijelentése. Így különböztetjük meg történeti szempontból pl. az ősatyák, a bírák, a királyság korszakát; üdvtörténeti szempontból pl. a törvény (Ószövetség) és a kegyelem (Újszövetség) korszakát. Sok ilyen modell létezik, nekünk most csak egy a lényeges, az, amelyik az üdvtörténetet a következőképpen osztja három korszakra:
- a teremtéstörténettől a vízözön végéig: a lelkiismeret korszaka,
- a vízözön végétől Krisztusig: a törvény korszaka,
- Krisztus születésétől: a kegyelem korszaka.
Az utolsó kettő mindenki számára érthető, de mi a helyzet az elsővel? Ha valaki elolvassa a Biblia első nyolc fejezetét, akkor láthatja, hogy Noéig nem létezett a későbbi értelemben vett törvény (ez persze nem azt jelenti, hogy nem volt megkülönböztetve a jó a rossztól, vagy hogy addig a kettő azonos elbírálás alá esett volna). Addig nem volt egy tételesen megfogalmazott előíráslista, amely a tiltásokat és követelményeket, valamint azok megszegésének társadalmi következményeit – büntetéseit – is tartalmazta volna. A helyzet akkor változott meg, amikor Noé kijött a bárkából. Ekkor Isten – a későbbiekhez képest kezdetleges – törvényt adott az embernek, és elkezdődött a „törvény korszaka”. Ez azért fontos, mert részben emiatt az ókori zsidóság egész másként tekintett a Noé előtt élt emberiségre. Érdemes megfigyelni Jób könyvének egyik megjegyzését erről az általa „ősidőknek” nevezett korszakról:
„Követed-e az ősidők ösvényét, amelyet álnok emberek tapostak, akik időnap előtt ragadtattak el, és alapjukat elmosta az ár?” (Jób 22,15-16)
Ebből a részből számunkra az „időnap előtt” megjegyzés a fontos. Mire utalhat ez? Nyilván nem arra, hogy Isten elhamarkodottan ítélte meg az akkori világot. Ítélete természetesen igazságos, de törvény és ítélet elválaszthatatlanságából kiindulva ha nem is törvénytelen, de mindenképpen törvény nélküli volt. Innen pedig már csak egy ugrás az újszövetségi gondolatmenet, amit Pál apostol így summáz:
„Mert a törvényig is volt bűn a világban, bár a bűn nem róható fel, ha nincs törvény.” (Róm 5,13)
Péter apostol tehát tökéletes teológiai precízséggel fogalmaz, amikor nem bűnösökről ír – mert a bűn nem róható fel, ha nincs törvény
–, hanem engedetlenekről. Valószínűleg szintén emiatt ír börtönről és nem pokolról vagy kárhozatról, az utóbbiak ugyanis – ószövetségi és újszövetségi mérce szerint egyaránt – az ítélet eredményei, és a törvény meglétét feltételeznék. Nem véletlen tehát a „börtön” kifejezés, ami a fenti gondolatmenetben egyfajta előzetes letartóztatás, amelyben az emberek várják a valódi és végleges ítéletet. Ide szállt alá Jézus, hogy hirdesse nekik a… nem tudjuk, hogy mit. Leginkább azt tartom valószínűnek, hogy egyszerűen önmagát, hogy ki Ő és miért kellett eljönnie. Az viszont biztos, hogy bármit is mondott vagy tett, az az ott lévők üdvössége érdekében történt.
Jézus pokolra szállása tehát a Szentírás alapján kétségtelen tény. Alászállt, mert elszenvedte helyettünk az első és második halált; elment a Noé idején élt, börtönben lévő lelkekhez is, akik engedetlenek voltak, ám a két esemény nem ugyanaz. Ennyit tudunk biztosan. Ez persze nem ad választ minden, a témával kapcsolatos kérdésünkre, ám itt mégis meg kell állnunk. Misztériummal állunk szemben, amit egy bizonyos határon túl megérteni nem tudunk, csak hálát adhatunk érte. Jézus alászállt a poklokra, és ha nem is értjük maradéktalanul a hogyanokat és miérteket, egyben biztosak lehetünk: mindez értünk, emberekért történt.