Hogyan segít a Biblia megismerni és megérteni önmagunkat és kapcsolatainkat? Második rész.
„Azután ezt mondta az ÚRisten: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzá illő segítőtársat. Formált tehát az ÚRisten a földből mindenféle mezei állatot, mindenféle égi madarat, és odavitte az emberhez, hogy lássa, minek nevezi; mert minden élőlénynek az a neve, aminek az ember nevezi. Így adott az ember nevet minden állatnak, az égi madaraknak és minden mezei élőlénynek, de az emberhez illő segítőtársat nem talált.” (1Móz 2,18-20)
Az embert leginkább az különbözteti meg a többi teremtménytől, hogy ő személy és viszonylény. Ezek a tulajdonságai a háromszemélyű Istenből származnak, aki saját képére és hasonlatosságára
(1Móz 1,6) teremtette ilyenné azáltal, hogy a lelkéből (1Móz 2,7) adott neki. Ezzel hozzá hasonlóan (Atya-Fiú-Szentlélek) személlyé és viszonylénnyé tette, ami többek között azt jelenti, hogy önmagát és környezetét a más személyekkel való kapcsolatán keresztül tudja értelmezni.
Ez a bibliai részlet az ember-ember közötti kapcsolat szükségességére koncentrál. A hatnapos teremtéstörténet minden napjának végén olvasható egy refrénszerű mondat:
„És látta Isten, hogy ez jó.” (1Móz 1,10.12.18.21.25.31)
Az egész történet során csak a fenti részletben hangzik el, hogy valamire Isten azt mondja, hogy nem jó
:
„Nem jó az embernek egyedül lenni…” (1Móz 2,18)
Ez egy érdekes megállapítás, hiszen a szó szoros értelmében az ember nem magányos, ott van vele Isten. Mégis egyedül
van. Ez a mondat emberségünk másik fontos összetevőjére mutat rá. Kell nekünk Isten, de kell nekünk a másik ember is. Ez az a két kapcsolat, amelyek nélkül az ember – a mai ember is – egyedül van, és ha beismeri, ha nem, neki ez nem jó
.
Ekkor Isten elhatározza, hogy alkot az embernek hozzá illő
segítőtársat, és teremt mindenféle állatot, az ember elé viszi őket és figyeli, hogy az ember milyen nevet ad nekik. Jelentős tett! A Bibliában a névadás többek között tulajdonba vételt és uralkodást jelent. Az, hogy az ember nevet ad minden
állatnak, mutatja, hogy nem találta meg köztük a hozzá illő segítőtársat, hiszen annak olyannak kell lennie, akit az ember nem tekinthet tulajdonának, mert sokkal inkább segítőtársa, hozzá illő, tehát vele egyenrangú személy. Valaki olyan kellene, akinek nem tud ebben az értelemben nevet adni.
Persze most mondhatod, hogy később mégis nevet adott az asszonynak is (1Móz 2,23), tehát ez az elmélet nem helytálló. Hát igen, adott is neki nevet meg nem is, de erről majd a következő részben… (Folyt. köv.)