Egy nő elismerően tapogatja egy férfi izmait

Erőtlen kereszténység?

Jorsits Attila,

Van egy népszerű közmondás a pofonról, miszerint nem az a legény, aki adja, hanem aki állja. Ez a mondás a kereszténység számára is komoly üzenetet hordoz.

A kereszténység és az erő kapcsolatáról gondolkodni első hallásra talán furcsának tűnhet, hiszen a kereszténységgel, a hittel kapcsolatban inkább az emberi gyengeséget, Isten segítségére való teljes rászorultságunkat szoktuk hangsúlyozni. Ezek a hétköznapi értelemben vett erőfogalmainktól igencsak távol állnak. Persze az is igaz, hogy a kereszténység feladata nem a saját erejét, hanem Krisztus kegyelmét és szeretetét kommunikálni a világ felé.

Ezzel szemben a minket körülvevő világnak az erő a fontos. Az jut előre, az győz, aki a legkeményebben nyomul, aki mindenkinél erősebbnek bizonyul. Az érvényesülés alapvető követelménye az erő, mert a világ az erőseké. Az erőseknek trendi cuccaik vannak, sok pénzt gyűjtenek, tarolnak a párkapcsolatokban, mindent és mindenkit megszereznek. Igen, mondhatjuk, hogy ezek tényleg az erősek kiváltságai, de ha kicsit közelebbről megvizsgáljuk ezt a hatalmas erőkultuszt, akkor rá kell jönnünk, hogy itt valami nagyon nincs rendben.

Amikor egy ember szembesül Istennel, akkor egyfajta döntési helyzetbe kerül. Általában azt szoktuk mondani, hogy Isten akaratát nehezebb elfogadni, mint elvetni, ám az ellenkezés útja sem könnyű. Nehéz azzal a tudattal élni, hogy nem a helyes úton járunk. Ennek „kivédésére” létezik egy ősi sátáni módszer, amelynek a lényege, hogy feje tetejére állítja a dolgokat. Esetünkben ez mondjuk úgy történik, hogy az erőt gyengeségnek, az erőtlenségeinket pedig erőnek nevezzük. Mit is jelent ez?

Az Újszövetség minderről máshogyan beszél. Nem mondja erősnek azokat, akik másokat legyűrve jutnak előre, sem azokat, akik mindent, amit csak megkívánnak, azonnal megszereznek. Pál apostol egyenesen azt írja, hogy Isten nem a világ erőseit választja:

„Azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket.” (1Kor 1,27)

Rendben, de akkor miért buzdít minket több helyen is az Írás arra, hogy legyünk erősek? Példának okáért Pál apostol a fenti igeszakasz után néhány fejezettel szintén ezt teszi:

„Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek!” (1Kor 16,13)

Akkor most a gyengékre van szüksége Istennek, vagy inkább erősnek kellene lennünk? Választ úgy kapunk, hogy ezt a bizonyos feje tetejére állított gondolkodásmódot a helyére billentjük. A Biblia nem nevezi erősnek azt az embert, aki mindent megszerez magának, amit csak megkíván. Ellenben számos helyen beszél arról, hogy meg kell tanulnunk ellenállni a különböző kívánságoknak, nem szabad engednünk, hogy testünk és a világ kívánságai szerint éljük az életünket. Emiatt írja Pál apostol a fenti igében, hogy erősnek kell lennünk – itt jön a képbe az erőfogalom helyreállítása.

Tegyük fel magunknak a kérdést: mihez kell nagyobb erő?

  • Engedni a kívánságainknak vagy megtagadni önmagunkat?
  • Testi vágyaink korlátlan kielégítéséhez vagy az önmegtartóztatáshoz?
  • Mindent megszerezni vagy kívánságainkról lemondani?
  • Minden áron nyerni vagy másokat magunk elé engedve kárt szenvedni?

Néha úgy érzem, a kereszténységből kezd kiveszni ez a fajta küzdeni akarás. Mintha már mi is magunkévá tettük volna ezt a feje tetejére állított gondolkodásmódot. Egyre kevesebb jelentőséget tulajdonítunk az önmegtagadásnak, önmegtartóztatásnak, lemondásnak. Az olyan bibliai, önmegtartóztatáson alapuló hitgyakorlatokat, mint a böjtölés vagy a virrasztás, egyre kevesebben gyakorolják, pedig ezek célja a lelki megerősödés, amire nagy szükségünk van. Érdemes elgondolkodni Pál apostol szavain:

„Nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben.” (1Kor 4,20)

Azt, hogy valójában mit is jelent az erő, maga Jézus mutatta meg a Golgotán. Ő, aki Istenként egyetlen gondolatával elsöpörhette volna az egész emberiséget – ezzel bizonyítva isteni hatalmát –, nem ezt tette. Miért nem? Mert szeretett minket, és a legyőzős, lehengerlős, felülkerekedős erőnek nem sok köze van a szerető erőhöz, a szeretet erejéhez. Az igazi erő a nehezebb úthoz, a helyes úthoz kell, amelyen járva a másik javát is szem előtt tartjuk. Jézus ezt választotta, mert ez volt a győzelem útja. A kérdés már csak az, hogy Te melyiket választod?

A témához ajánlom: Böjt vagy diéta?

Ha érdekesnek találtad, add tovább:
Facebook Twitter

A bejegyzés linkje: https://www.teologiablog.hu/erotlen-keresztenyseg/
Copyright © 2012 - 2024 Jorsits Attila - www.teologiablog.hu