Vannak, akik azért követik Jézust, mert nem akarnak hinni benne.
„Onnan eltávozva bement a zsinagógába, ahol volt egy sorvadt kezű ember. Megkérdezték Jézustól: Szabad-e szombaton gyógyítani? – hogy vádat emeljenek ellene. Ő pedig ezt mondta nekik: Ki az az ember közületek, akinek ha egy juha van, és az verembe esik szombaton, nem ragadja meg, és nem húzza ki? Az ember pedig mennyivel többet ér a juhnál! Szabad tehát jót tenni szombaton! Ekkor így szólt ahhoz az emberhez: Nyújtsd ki a kezedet! Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze: ugyanolyan ép lett, mint a másik. A farizeusok pedig kimentek, és elhatározták, hogy végeznek vele.” (Mt 12,9-14)
Jézus követőinek sorában mindig ott vannak azok, akik Őt szabadítónak vallják, de ott vannak azok is, akik szerint egy törvényszegő szélhámos. Az egyik csoport azért követi, mert tanítást vár Tőle, a másik csoport azért, hogy valami olyat halljon, amit aztán felhasználhat ellene.
Jézus tanítói szolgálatának három éve ebben a feszültségben telt, és ma is ugyanezeket a csoportokat találjuk Jézus körül. Ennek oka az evangélium üzenete, az az üzenet, hogy Isten hajlandó megmenteni az embert, úgy, hogy az ember bűneiért járó büntetést Jézus átvállalja a kereszten. Ez egy jó hír, miért kelt hát feszültséget?
Nem az a probléma, hogy Isten meg akarja ajándékozni az embereket, hanem az, hogy ők nem akarják belátni: szükségük van erre az ajándékra. Annyira szükségük van rá, hogy a kegyelmet nem lehet következmények nélkül visszautasítani. Az nem egy olyan valami, amire azt mondhatja, hogy köszönöm, megvagyok nélküle. Nincs meg nélküle, elkárhozik nélküle. A feszültséget tehát nem maga az ajándék okozza, hanem a fogadtatása, hogy aki elutasítja, az elveszik. Ez az az üzenet, ami – a mai napig – két tábort alakít ki Jézus körül: az egyetértők és a vitatkozók táborát.
Itt felmerül a kérdés, hogy a vitatkozók miért követik? Miért vannak folyamatosan a nyomában, amikor nem értenek vele egyet? Azt hiszem, azért, mert ők is érzik, hogy Jézus Istentől jött, és nem lehet figyelmen kívül hagyni, de amit mond, az túl kemény nekik. Azért vannak folyamatosan a nyomában, azért vitatkoznak vele, hogy tanúi legyenek, hátha mond vagy tesz valamit, amivel hiteltelenné teszi magát, és akkor nekik sem kell komolyan venniük a szavait. Ebben az igében is ez a cél:
„Megkérdezték Jézustól: Szabad-e szombaton gyógyítani? – hogy vádat emeljenek ellene.” (10. v.)
Két lehetőség van: Jézus vagy megszegi a törvényt, vagy a saját tanításának (Isten számára az ember előbbre való a törvénynél) mond ellent. Gondolj bele, hogy mennyire borzalmas ez a helyzet. Ott van egy nyomorult ember, aki egy súlyos betegségben szenved, ott van Jézus, aki ekkorra már híres a gyógyításairól, és ahelyett, hogy megkérnék, gyógyítsa meg, inkább megpróbálják felhasználni a nyomorát Jézus ellen. Mindezt azért, hogy nekik ne kelljen hinni…
Jézus nem úgy reagál, ahogy várnánk. Nem ítéli el őket, nem kel ki magából, hogy hogyan lehetnek ennyire érzéketlenek. Még egy ilyen nyilvánvalóan ellenséges helyzetben is megpróbálja meggyőzni azokat, akik neki egyértelműen rosszat akarnak:
„Ő pedig ezt mondta nekik: Ki az az ember közületek, akinek ha egy juha van, és az verembe esik szombaton, nem ragadja meg, és nem húzza ki? Az ember pedig mennyivel többet ér a juhnál! Szabad tehát jót tenni szombaton! Ekkor így szólt ahhoz az emberhez: Nyújtsd ki a kezedet! Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze: ugyanolyan ép lett, mint a másik.” (11-13. v.)
Jézus nem ítéli el a vitatkozókat; a kérdésükhöz és várakozásukhoz illő logikus magyarázatot ad nekik, ráadásul a gyógyítással semmi törvénysértőt nem tesz, hiszen szombaton nem tilos kinyújtani valakinek a kezét.
Ki az igazán gyógyulásra szoruló aznap a zsinagógában? Ki áll a történet és Jézus figyelmének középpontjában? Ő mindig lehetőséget akar adni a kötözködőknek, az ellenségeseknek: ha befogadják az Örömhírt, lehetnek még egészségesek és valódi követők. Jézus egyforma szeretettel fordul minden körülötte lévő felé, mert a célja nem a legyőzés, hanem a gyógyítás és befogadás.