Miért vitték Jézust Annás házába? Mi történt a főtanács ülésén?
Jézust elfogatása után azonnal Annás házába vitték, aki Kr. u. 7-től 14-ig töltötte be a főpapi tisztséget – tehát Jézus pere idején már nem ő volt a hivatalban lévő főpap. Két oka lehetett annak, hogy Jézust először az ő házába vitték. Az első ok, hogy Annás olyan nagy tiszteletnek örvendett a zsidóság köreiben, hogy gyakorlatilag élete végéig ő maradt a valódi lelki vezetőjük. A másik ok, hogy valószínűleg ő volt az eljárás elindítója, valamint az ő emberei, a templomőrség fogta el Jézust. Tudta, hogy ha Jézus messiási igénnyel lép fel, és az emberek követni kezdik, akkor az a templomi kultusz és a hatalmon lévő klérus végét jelenti. Arról nem is beszélve, hogy ebben az esetben elkerülhetetlen lenne a Rómával való összeütközés, ami komoly veszélybe sodorná a népet és nem utolsósorban a főpapot és családját is. Annás még az éjszaka folyamán kihallgatta Jézust:
„A főpap pedig tanítványai és tanítása felől kérdezte Jézust. Jézus így válaszolt neki: Én nyilvánosan szóltam a világhoz: én mindig a zsinagógában és a templomban tanítottam, ahol a zsidók mindannyian összejönnek, titokban nem beszéltem semmit. Miért kérdezel engem? Kérdezd meg azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik: íme, ők tudják, mit mondtam. Amikor ezt mondta, az ott álló szolgák közül az egyik arcul ütötte Jézust, és így szólt: Így felelsz a főpapnak? Mire Jézus így válaszolt neki: Ha rosszat mondtam, bizonyítsd be, hogy rossz volt, ha pedig jót mondtam, miért ütsz engem? Annás ezután elküldte őt megkötözve Kajafáshoz, a főpaphoz.” (Jn 18,19-24)
A főtanács Kajafás házában szerda reggel gyűlt össze, mivel a zsidó törvények szerint főbenjáró bűnöket csak nappal volt szabad tárgyalni, és a tárgyalást (nem az ítélethozatalt) nappal be is kellett fejezni. A bíróság elnöke Kajafás, Annás veje volt, aki Kr. u. 18-tól 36-ig volt főpap. A főtanács (szinedrion, szanhedrin) a zsidóság legfelsőbb vallási és politikai testülete volt Jézus korában. Görög hatásra alapították, bár a rabbik szerint története visszanyúlt a vének tanácsáig, amelynek alapítását Isten parancsolta meg.
A főtanács valamennyi tagja csak akkor gyűlt össze, ha valamilyen rendkívül jelentős ügyet tárgyaltak. A tagok félkörben helyezkedtek el a két főember körül úgy, hogy láthassák egymás arcát. Velük szemben a terem túlsó végén helyezkedtek el a testület jelöltjei, akik figyelhették a tárgyalást. A terem közepén volt a vádlott helye, mögötte a tanúké. A terem két szélén pedig írnokok ültek, akik a jegyzőkönyveket vezették.
A tárgyalás elején a bíróság elnöke ismertette a vádat, majd kihallgatták a vádlottat. Ezután következett a tanúk meghallgatása. Ha főbenjáró bűnben nyert bizonyítást a vádlott bűnössége, akkor az ítéletet nem volt szabad aznap meghozni. Másnap hirdethettek ítéletet, és a bíráknak szigorú böjtben és imádságban kellett tölteni a két tárgyalás közötti időt. A zsidó törvénykezés egyik alapelve volt, hogy inkább engedjenek szabadon két bűnöst, mintsem elítéljenek egy igazat. Ezt mutatja az is, hogy egy szavazatnyi többség elegendő volt egy vádlott felmentéséhez, de két szavazatnyi többség kellett az elítéléséhez. Az ítélethozatal napján még volt lehetőség megmásítani az ítéletet, de már csak a vádlott javára. (Folyt. köv.)