Keresztényként feladatot kaptunk Isten üdvözítő tervében. A gond ott kezdődik, amikor a saját dolgunk helyett inkább Isten munkáját akarjuk elvégezni.
„Az Úr Jézus pedig, miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült. Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.” (Mk 16,19-20)
Márk evangéliumának utolsó mondatai az együtt munkálkodás ígéretét tartalmazzák. A missziói parancs és az azt követő mondatok megszabják a keresztények feladatát a világban. Olyan ez, mint egy munkaköri leírás. Jézus ezekkel a szavakkal küldi el a tanítványokat:
„Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” (Mk 16,15)
Az evangéliumot hirdető tanítványokkal együtt munkálkodott Jézus, aki megerősítette
az igehirdetésüket úgy, hogy az emberi szavakat isteni erővel töltötte be. Különféle csodák és jelek követték a bizonyságtételeket, amelyek hatására rengetegen tértek meg. Ennek a különlegesen termékeny egyházi időszaknak az egyik legnagyobb titka, hogy mindenki tudta és tette is a dolgát. A hatékonyság kulcsa ez, legyen szó akár emberek, akár Isten és ember közötti együttműködésről. Minden közösen végzett munka addig működőképes, amíg mindenki teszi a dolgát. Lássuk, kinek mi a feladata a misszióban:
- Az emberé Jézus szavainak továbbadása és a bizonyságtétel, vagyis annak elmondása, hogy miért hisz Jézusban.
- Isten vállalása ebben az együttműködésben ugyanaz, mint az apostolok idejében volt: erejét adja az emberi szóhoz, hogy az valóban megszólító és lélekig hatoló legyen.
Ebben az együttműködésben a legnagyobb hiba a feladatok felcseréléséből fakad. Egész pontosan abból, hogy az ember a saját feladata helyett Isten munkáját akarja elvégezni. Hogyan történik ez?
- Meg akarunk győzni másokat. – Isten direkt nem ad a kezünkbe olyan eszközt, amivel bárkit meggyőzhetnénk a létezéséről. Gondolj bele, mennyi tisztátalan motivációja lehetne egy bizonyítható Istennel való kapcsolatnak (érdek, félelem stb.). Ezért Isten létezésében csak az lehet biztos, aki már személyes kapcsolatba került Vele, aki megtapasztalta kegyelmét és szavainak igazságát. Egyedül Ő adhat hitet, Ő tudja eloszlatni a kétségeket.
- Át akarjuk formálni az embereket. – Nem az a dolgunk, hogy megváltoztassunk másokat, hanem az, hogy hirdessük az evangéliumot. Minden olyan megközelítés, ami a kereszténység lényegét a tisztességes, erkölcsös életben jelöli meg, téves, mert a keresztény erkölcs nem célja, hanem következménye a hitnek. Az embereket nem ránevelni kell a keresztény viselkedésre, hanem Istenhez vezetni – Ő majd átformálja őket.
A fentiekre egyedül Isten képes. A mi dolgunk az evangélium hirdetése és a bizonyságtétel, amit viszont előszeretettel hagyunk Istenre. Sokat imádkozunk azért, hogy terjedjen az evangélium. Nem mintha nem kellene ezért imádkozni, de az biztos, hogy ha többet beszélnénk róla, akkor gyorsabban is terjedne. A munkának ezt a részét ugyanis teljes mértékben ránk bízta Jézus. Ne cseréljük fel a feladatokat, abból semmi jó nem származik. Tegye mindenki a dolgát, mert ez az örömhír terjedésének leghatékonyabb módja, ahogy az apostolok korában is volt:
„Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.” (ApCsel 2,46-47)