TeológiaBlog

Miért értjük félre Jézust?

Sokszor csak mosolygunk az evangéliumok szereplőin, amikor nem értik Jézust. De mi van akkor, ha erről valójában nem is ők tehetnek, hanem Jézus?

Az evangéliumok történetei tele vannak olyan helyzetekkel és párbeszédekkel, amikor a Jézust követő tömeg vagy az egyes emberek teljesen félreértik az Ő szavait és cselekedeteit. Ezeket a félreértéseket leginkább János evangélista adja nagyon szemléletesen az olvasó elé. Elég, ha csak a legismertebb ilyen párbeszédekre, Nikodémus (Jn 3. fej.) vagy a samáriai asszony (Jn 4. fej.) Jézussal folytatott beszélgetésére gondolunk és láthatjuk, hogy miről is van szó. Most nézzük csak röviden a Nikodémussal folytatott párbeszédet. Jézus ezt mondja:

„Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.” (Jn 3,3)

Persze Nikodémus nem tudja, hogy Jézus lelki értelemben gondolja a születést, és értetlenül áll a Mester szavai előtt:

„Hogyan születhetik az ember, amikor vén? Bemehet anyja méhébe és megszülethetik ismét?” (Jn 3,4)

Mai keresztények, sok évszázados tanításbeli hagyománnyal a hátunk mögött, csak mosolygunk szegény, értetlen Nikodémuson, de higgyük el, hogy akkor és ott mi sem értettünk volna ebből egy kukkot sem. Tovább…

Az Úr az én örökségem!

Egy gyakran idézett bibliai gondolat, amiről talán nem is sejtjük, hogy milyen hatalmas misztériumot rejt.

Az Ószövetségben több helyen találkozunk azzal a jelenséggel, hogy a szentírók önmagukat és olvasóikat az Úr örökösének nevezik. Ebben számunkra semmi meglepő nincsen, hiszen az Újszövetséget ismerve tudjuk, hogy Isten mindent nekünk adott Fiában, Jézus Krisztusban:

„Azért senki ne dicsekedjék emberekkel, mert minden a tietek; akár Pál, akár Apollós, akár Kéfás, akár a világ, akár az élet, akár a halál, akár a jelenvalók, akár az eljövendők: minden a tietek. Ti viszont a Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené.” (1Kor 3, 21-23)

Tehát örökösei vagyunk az Úrnak, ezt tudjuk; de mit is öröklünk pontosan? Pál apostol felsorolásában megemlíti az életet, a jelent és az eljövendőt, ami érthető, de mit keres ott a halál? (Illetve a felsorolásban szerepelnek személyek is, akiknek az együttese egy gyülekezeti viszályra utal, de ezzel most nem foglalkozunk.) A keresztények halált is örökölnek Istentől? Hogy is van ez? Tovább…

A samáriai asszony 4.

Jézusnak az asszonnyal folytatott beszélgetése nagyon összetett dialógus, ebből szeretnék néhány érdekes részletet a figyelmedbe ajánlani.

A zsidók és a samáriaiak közötti ellentét nem csak a zsidók oldaláról táplált ellenszenvről szólt. A samáriaiak ugyanolyan elutasítással és megvetéssel fordultak el a zsidóktól, mint azok tőlük. Éppen ezért naiv gondolat, hogy ez a szembenállás ne nyomta volna rá bélyegét az asszony és Jézus beszélgetésére, sőt valójában ez fordítja beszélgetésre Jézus megszólítását:

„Adj innom” (Jn 4,7)

Jézus nem kér, sőt nem is köszön, hanem utasítást ad. Ez teljesen normális formája az akkori férfi-nő kommunikációnak. Ami szokatlan, az az asszony válasza:

„Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok?” (Jn 4,9)

Illetlen dolog így visszakérdezni ahelyett, hogy azonnal teljesítené az utasítást. Jézus ekkor az élő vízről beszél az asszonynak – ez a történet legtöbbet boncolgatott része, én most nem térek ki rá. Az asszony további szavai sem mindennapiak: Tovább…

A samáriai asszony 3.

A samáriai asszony történetét rengeteg elhamarkodottan levont következtetés terheli, amelyektől megszabadulva sokkal gazdagabb értelemre találunk.

„Samárián kellett pedig átmennie, és így jutott el Samária egyik városához, amelynek Sikár volt a neve. Ez közel volt ahhoz a birtokhoz, amelyet Jákób adott fiának, Józsefnek. Ott volt Jákób forrása. Jézus akkor az úttól elfáradva leült a forrásnál; az idő dél felé járt. Egy samáriai asszony jött vizet meríteni. Jézus így szólt hozzá: Adj innom!” (Jn 4,4-7)

A sorozat előző részében megvizsgáltuk annak az általános magyarázatnak a jogosságát, miszerint a samáriai asszony öt válása az ő bűnének következménye lenne. A kortörténet és a korabeli zsidó jogrend mérlegén azonban ez a következtetés nem állt meg. Most a történetnek egy olyan részét nézzük, amit szintén az asszony bűnösségének alátámasztására szoktak használni. Ez az idézett igében is olvasható déli vízhordás.

A történettel kapcsolatos magyarázatokban szinte minden alkalommal olvashatjuk, hogy az asszony azért ment délben vízért, mert szégyenletes élete miatt vagy kiközösített volt, vagy annyira szégyellte magát, hogy nem akart mások szeme elé kerülni. Tény, hogy az ókori Közel-Keleten az emberek nem nagyon jártak délben vízért, hiszen a déli napsütés nagyon forró volt. Így délben a kútnál – vagy általában az utcákon – nem sűrűn lehetett bárkivel is találkozni, tehát, ha valaki el akarta kerülni az emberek társaságát, akkor ez volt a legalkalmasabb időpont a dolgai intézésére. Tovább…

A samáriai asszony 2.

Jézus egy rosszéletű asszony negatív példáját állítja elénk, vagy valami egész másra hívja fel a figyelmet?

Mi az első gondolat, ami a samáriai asszonyról eszünkbe jut? Valószínűleg az, hogy bűnös. Én is sok prédikációban hallottam, internetes cikkekben, könyvekben olvastam már ezt a mai fejjel logikusan levonható következtetést a szerencsétlen sorsú nőről. Erre a vélekedésre a magyarázók Jézus alábbi szavai alapján jutnak:

„Jézus így szólt hozzá: Menj el, hívd a férjedet, és jöjj vissza! Az asszony így válaszolt: Nincs férjem. Jézus erre ezt mondta: Jól mondtad, hogy férjed nincs, mert öt férjed volt, és akivel most élsz, nem férjed: ebben igazat mondtál.” (Jn 4,16-18)

A bűne a paráznaság; öt férje volt már, és jelenleg házasságon kívüli kapcsolatban él egy hatodik férfival. Az, hogy bűnben él, igaz, de a korabeli viszonyok és életkörülmények ismeretében kérdéses, hogy mindezért ő mennyiben felelős. Nem tartom jogosnak azokat a magyarázatokat, amelyek egyértelműen az asszony bűnének tulajdonítják ezt a helyzetet. Tovább…