TeológiaBlog

Virtuális séta: Siratófal

A második jeruzsálemi Templom udvarának nyugati falmaradványa ma az imádság helye.

A Siratófal a Nagy Heródes által felújíttatott második Templom udvarának nyugati fala. A Templomot Kr. u. 70-ben a zsidó háború végén rombolták le a rómaiak. A hetedik század végén a helyén épült fel az aranykupolás Szikladóm, majd a nyolcadik század elején az Al-Aksza mecset. A jeruzsálemi Templomhegy így két világvallás szent helyévé vált, ami azóta is állandó konfilktusok forrása. A fal arról kapta a nevét, hogy a zsidók oda járnak imádkozni és siratni a lerombolt Templomot. Kezeikkel és homlokukkal a falnak támaszkodva imádkoznak, és a fal hasadékaiba imádságokkal teleírt papírokat helyeznek el. A Siratófal ma a zsidó vallásgyakorlat egyik legszentebb helyének számít. Tovább…

Isten halála

Az örök halálból az váltott ki minket, hogy Isten Fia halt meg helyettünk. Miért? Miben más az Ő halála?

„Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem. Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól.” (Jn 10,17-26)

A fenti igeszakasz János evangéliumának a Jó pásztorról szóló részei közé ékelődve olvasható, és megváltásunk lényegi kérdésére, Jézus áldozatának önkéntességére fókuszál. Amikor Jézus arról beszél, hogy Ő odaadja az életét és aztán vissza is veszi (mert hatalmában áll odaadni és visszavenni), akkor bele sem gondolunk abba, hogy olyat tesz, amit rajta kívül senki más nem tudna megtenni. Persze egyértelmű, hogy az életét visszavenni senki sem képes, mert ha egyszer meghalunk, akkor nincs hatalmunkban újra életre kelni. Azonban nem csak erre, arra sem vagyunk képesek, hogy önként odaadjuk az életünket. Tovább…

Áldott vagy?

Az áldás sokat emlegetett keresztény fogalom, nem is nagyon jut eszünkbe definiálni. Pedig ha elgondolkodunk a jelentésén, gazdag tartalomra találunk.

Gyakran kívánjuk Isten áldását egymás életére, munkájára, szolgálatára, és különböző liturgiák során gyakran áldanak meg minket. De tudjuk, hogy mit kívánunk ilyenkor, és mit kapunk az áldásban? A köznyelvben az áldás egyfajta isteni segítséget, gondviselést jelent. Aki áldott, azt segíti, annak gondját viseli Isten. Ez a meghatározás korántsem teljes, mert bár az áldás magában foglalja a segítséget és a gondviselést, de többet is jelent azoknál. A Bibliában első alkalommal a Teremtés könyvében, az állatok megáldásánál szerepel:

„Azután megáldotta őket Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok…” (1Móz 1,22a)

Később az emberekre vonatkozóan is ugyanezt olvassuk:

„Isten megáldotta őket, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok…” (1Móz 1,28a)

A szaporodás és sokasodás nemcsak egy parancs, hanem az áldás tartalma és következménye. Jézus is áldással szaporítja meg a kenyeret, amikor enni ad a sokaságnak: Tovább…

Idegesítő hívők?

Egy asszony hitre váltotta az esélytelenek nyugalmát.

„Arról is mondott nekik példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk. Ezt mondta: Az egyik városban volt egy bíró, aki az Istent nem félte, az embereket pedig nem becsülte. Élt abban a városban egy özvegyasszony is, aki gyakran elment hozzá, és azt kérte tőle: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben. Az egy ideig nem volt rá hajlandó, de azután azt mondta magában: Ha nem is félem az Istent, és az embereket sem becsülöm, mégis, mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, hogy ne járjon ide, és ne zaklasson engem vég nélkül. Azután így szólt az Úr: Halljátok, mit mond a hamis bíró! Vajon az Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket? Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamarosan. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?” (Lk 18,1-8)

Az ókori Izraelben az özvegyek a szociálisan rászorulók csoportjába tartoztak. Nem azért, mert nem volt pénzük vagy földjük, hiszen akár komoly vagyont is örökölhettek, hanem azért, mert nem volt pártfogójuk. Fontos tudni, hogy szociális értelemben nem az az asszony számított özvegynek, akinek meghalt a férje, hanem az, akinek mindemellett nem volt nagykorú fiúgyermeke. Csak a felnőtt férfiaknak volt szavuk bármilyen hivatalos kérdésben, ők tudták jogi és más ügyletekben képviselni magukat vagy a családjukat. Ha egy özvegy valakivel perbe keveredett, akkor biztosan veszített, mert a nők és gyerekek tanúvallomását nem fogadták el. Az özvegyek speciális problémája tehát a védtelenség állapota volt, az, hogy fokozottan ki voltak téve az igazságtalan ítélkezésnek. Tovább…

Isten kardja

A hatalom eszköze Isten kezében fegyver az életre.

„Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.” (Zsid 4,12)

A kétélű kard a Bibliában sok helyen szerepel a hatalom szimbólumaként és az ítélet eszközeként. Érthető a párhuzam, hiszen a korabeli katonáknak a legfontosabb fegyvere volt, amit kötelesek voltak tisztán és élesen, vagyis mindig harcra készen tartani. A legfélelmetesebb és leghatékonyabb kézifegyver volt a kétélű kard. A Zsidókhoz írt levél szerzője azt írja, hogy Isten igéje még ennél az eszköznél is hatékonyabb. Naturalisztikusan írja le, hogy az ige a kardhoz hasonlóan (a görögben szó szerint) behatol az emberbe, és elválasztja a belső szerveket egymástól, sőt megítéli a szív gondolatait és szándékait – erre egyetlen kétélű kard sem lenne képes. A görög szövegben ez a bizonyos szétválás szó nem a kettévágás értelmében szerepel. Itt elválasztásról és megkülönböztetésről van szó. Tovább…