„Csak félig él, aki nem szabad, a rabok szíve megszakad.” – énekli Ákos. És milyen igaza van! Az önmegvalósításhoz is teljes szabadság kell. De hogyan érjük ezt el?
Az önmegvalósítás olyan örökzöld téma, amely időről időre szárnyra kap és elárasztja a különféle médiumokat. Újságcikkek és internetes oldalak tömege foglalkozik a témával és ad használható vagy épp teljesen értéktelen tanácsokat. Ha valaki azt gondolja, hogy a Biblia nem foglalkozik ezzel a kérdéssel, téved. Nagyon is foglalkozik vele, sőt azt kell mondanom, ez a Biblia egyik alaptémája.
Isten az embert “jónak” (1Móz 1,31) teremtette. Valójában el sem tudjuk képzelni, mit is jelent ez. Csak találgathatunk, micsoda testi, lelki, szellemi erővel ruházta fel Isten az embert a teremtésben. Azért csak találgatunk, mert mindezek a bűnnel csorbultak vagy teljesen el is vesztek. A Biblia szemszögéből nézve az önmegvalósítás célja, hogy ezeket a jókat Isten ismét valósággá tegye bennünk, mert egyszerűen többre hívattunk. A lényeg, hogy sokat tehetünk a személyiségünk, képességeink és adottságaink fejlesztéséért, de azt a valakit, akivé Isten segítségével válhatunk, önmagunktól nem tudjuk megvalósítani.
„Nem tudjátok, hogy ha valakinek átadjátok magatokat szolgai engedelmességre, akkor engedelmességre kötelezett szolgái vagytok annak, mégpedig vagy a bűn szolgái a halálra, vagy az engedelmesség szolgái az igazságra?” (Róm 6,16)
Az akadály ez a bizonyos szolgaság, egész pontosan a bűn szolgasága. A szolgák nem az önmegvalósításról híresek, mások parancsait, óhajait hivatottak teljesíteni. Mi a bűn parancsa? Röviden összefoglalva: önközpontúság. Ettől akar megszabadítani Jézus mindenkit, de ez nem könnyű. Az egyik talán leggyakoribb megtérés elleni kifogás, amikor valaki nem akarja, hogy Isten irányítsa, Ő mondja meg, mit hogyan csináljon. Ezzel az elgondolással van egy igen nagy probléma. Igaz, hogy Isten az élet sok területén megtilt és kér is dolgokat, de azzal, hogy valaki elutasítja Istennek a parancsolatait, még nem lesz szabad, sőt tiltakozásával pontosan a saját szabadságát utasítja el. Hogy is van ez?
A megtérésben sokan személyiségük feladását látják, és ez nem csoda. A személyiségünknek születésünktől kezdve része a bűn. Ezért van az, hogy amikor Jézus elkezd megtisztítani valakit, akkor ezt az illető úgy élheti meg, hogy veszít a személyiségéből, pedig valójában ezek a rátelepedett bűnök akadályozzák meg abban, hogy a valódi személyisége a felszínre kerüljön. Gondolj bele, ha az emberek egycsapásra felszabadulnának az önközpontúságból fakadó szerzési kényszer alól, és az így felszabadult időt, testi-szellemi energiát arra fordítanák, hogy Istentől kapott tehetségüket ne csak saját, hanem mások javára is kamatoztassák, micsoda nagy dolgok történnének! Az önzés eredetileg nem a személyiségünk része, csak mivel születésünktől bennünk van, már annak tekintjük. Isten célja nem az, hogy megcsonkítsa a személyiségünket, hanem pontosan az, hogy megtisztítsa, felszínre hozza azt.
Nem akarom azt állítani, hogy a bűntől való teljes szabadság ebben az életben elérhető lenne, mert ez nem igaz. A bűntől nem leszünk teljesen szabadok, de lehetünk sokkal kevésbé megkötözöttek.
Az idézett igevers két szolgaságról, a bűn vagy Isten szolgaságáról beszél. Tehát csöbörből vödörbe? A szolgáknak mások akaratát kell teljesíteni, ez továbbra is igaz. A bűn akaratát már ismerjük, ismerjük meg a másik oldal akaratát is:
„Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére.” (1Tim 2,4)
Az igazság megismerése alatt itt nem csak Isten, a világ és a nagy összefüggések megismerését kell érteni, hanem azt az igazságot is, hogy ki is vagy Te, és mire vagy képes valójában. Engedd, hogy Isten felszínre hozza a valódi személyiségedet; Ő, akinél jobban senki sem ismer, ki fog Téged teljesíteni, hogy a legvalódibb életet élhesd, valódi szabadságban.
Az idézett Ákos-dal: Majom a ketrecben